Barion Pixel

Filozófiánk

Az instant trail-ek műfajában mára már meglehetősen nehéz bármi újat mutatni – a Groove Trails mégis erre, sőt különálló irányzat teremtésére vállalkozik. Egy olyan, instant túrákra alapuló mozgalom és közösség életre hívására, amiben a fenntarthatóság, az innováció, a kreativitás kulcsszerepet játszik. 

A Groove Trails ötvözi mindazt, ami számunkra kiemelten fontos, amivel szerintünk igazán célszerű foglalkozni, amikre, amik köré a szabadidőt vagy magát az életet szervezni érdemes – ilyen a sport, a természet, a fenntarthatóság, a közösségszervezés, a kreativitás és a tanulás.

Mi magunk sokszor „egyszerűen” azért edzünk, járjuk a természetet, hogy a mindennapostól eltérő tudatállapotba kerülve, érzékeinket a mozgás által csúcsra járatva vagy azokat a fáradtságtól tompítva úgy tudjunk rácsodálkozni végletekig szokványos vagy éppen meghökkentően rendkívüli, kérlelhetetlenül nyers vagy éppen fennkölten magasztos dolgokra, részletekre – magára a világra , mint korábban még soha. Ezeket evolúciós okokból legegyszerűbben talán kimerítő hosszútávú futással, azon belül is leginkább a természetben történő futással, terepfutással lehet elérni (vö. endogén kannabioidok, runner’s high). 
A Groove Trails-nél olyan útvonalakat alkotunk, melyek nekünk megadják ezt az élményt, hogy aztán Goethe tanácsát követve ezt megoszthassuk Veletek is:

Keresd, művész, a magányt,
művet foganj s befejezz;
de hogy élvezd alkotásod,
ahhoz társakat keress”.