Egyedi értékajánlatunk
- Minden túránkat koncepciózusan, egy 13 elemű szempontrendszer szerint alakítjuk ki, és igyekszünk őket úgy vezetni, hogy méltatlanul hanyagolt vagy kevéssé ismert, ámde sok látnivalót, élményt és felüdülést tartogató vidékeken, tájakon haladjanak keresztül. Olyan útvonalakat alkotunk, melyeken haladva úgy tudunk rácsodálkozni dolgokra, magunkra, részletekre – magára a világra –, mint korábban még soha. Filozófiánkról itt olvashatsz többet.
- Túráink sikeres teljesitőinek tárgyi jutalma egy újszerű koncepció mentén megálmodott, egyszerre környezetbarát és többfunkciós fa érem. Érmeink fémfelületek dekorálására alkalmas hűtőmágnesek is egyben.
- A ülönböző túráinkról gyűjtött érmek egy egészen egyedi fantáziatérképet ábrázoló dicsőségfalba-éremtartóba illeszthetők bele.
- Kezdeti akciónk keretében más, hasonló túrákhoz képest jelentősen olcsóbban nevezhetsz. Az érmet a 2700 forintos nevezés esetén igényelheted a célban, míg az érem nélküli részvételi díj 1250 forint.
- A nevezési díjak 10%-át természeti értékeink megőrzéséért fáradozó szervezeteknek ajánljuk: többek között több alkalommal támogattuk már az Erdőmentőket, a Rainforest Trust-ot és a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetséget is. Ezekről, illetve általánosságban a Groove Trails-nek a természethez fűződő viszonyáról a Természet menüpont alatt olvashatsz bővebben.
- Arculatunk, honlapunk, szolgáltatásaink kialakításakor minden esetben a helyi vállalkozásokat részesítettük előnyben, így helyi beszállítók hozzájárulásának köszönhetők a grafikáink, érmeink, a teljesítések igazolására szolgáló webes felület, valalmint a sikeres teljesítőknek járó kedvezmények is.
- A dizájn a neves grafikus, Ganz Dolphin Benedetto munkája.
- A gyűjthető és egymáshoz illeszthető természetbarát fa érmeinket és az azokat magukba foglaló térképelemeket a Kolibri Kft. készíti.
- A teljesítés kényelmesebb és környezetkímélőbb ellenőrzésére szolgáló magyar applikáció a GeoGo.
- A célban a sikeres teljesítőknek járó kedvezmény pedig helyi cukrászdák, illetve éttermek hozzájárulásának köszönhető.
- A Barion honlapunkba integrált fizetési rendszerének köszönhetően bármikor, bárhonnan, kényelmesen és biztonságosan nevezhetsz. Rendezd nevezési díjad akár egy kattintással: elfogadunk Visa, MasterCard, AMEX kártyát és Bariont is.
- Nincs határidő a teljesítés megkezdésére vonatkozóan (a legtöbb helyen a nevezésed 1 hónap után érvényét veszíti).
- A teljesítések igazolására nem a jelenleg legelterjedtebb QR-kódos rendszert, hanem egy hasonlóan egyszerű, de nehezebben rongálható és környezetkímélőbb alternatívát, a magyar fejlesztésű GeoGo applikációt használjuk.
- Túrázó és futó indulóink számára is rendszeresen fogunk versenyeket, kihívásokat hirdetni, melyekhez limitált szériás díjazással, meglepetés ajándékokkal készülünk majd.
- Instant túráinkat teljes hosszukban és szegmensenként is megtalálod Stava-n is. Kövesd nyomon, hogyan fejlődsz teljesítésről teljesítésre, lépj be a Groove Trails klubba, gyűjts Strava érmeket, és CR-eket a Groove Trails útvonalain!
- Egyedi megállapodások alapján a célnál jelentős kedvezménnyel fogyaszthatnak a sikeres teljesítők az adott vendéglátóhely kínálatából. Az ingyenes frissítőtől az akár 50%-os kedvezményekig terjed a skála. Erről bővebben a túrák aloldalain tájékozódhatsz.