„Nálunk te vagy a sztár!” sorozatunk idei második kiadásában Nagy Orsival beszélgettünk, aki első teljesítésével egyrészt nemrégiben csatlakozott a Groove Trails közösséghez, másrészt ugyanezzel a teljesítéssel megnyerte „Fuss és vidd a szajrét!” nyereményjáték-sorozatunk 5. részének nyereményét, egy remekbeszabott kavicsképet. Fogadjátok az interjút szerettel!
Groove Trails: Mi volt a leghosszabb távod terepen? Mesélj róla, milyen élmény volt!
Orsi: Egészen pontosan 13,71 km, a kisebb Nyakas kör: nem a legideálisabb körülmények között, de talán pont ez adta a varázsát amellett, hogy tényleg szép útvonal. Sikerült egy hideg, eső utáni, nagyon ködös reggelt választanom a teljesítésre, ráadásul már sokadik nekiindulásra jutottam csak el oda, úgyhogy inkább nem húztam tovább, belevágtam így. A körülmények és a kevés tapasztalatom miatt kicsit ijesztő volt helyenként, és a futó szintidőből is kicsúsztam (túl sokszor álltam meg bámészkodni), de akkor is megérte. A végén az első mondatom az volt, hogy ide visszajövök jobb időben is, mert muszáj.
GT: Miért választottál olyan sportot, mozgásformát, amit a természetben lehet űzni? Mit jelent számodra a természet?
Orsi: Akármennyire hangzik furán, azt szeretem benne, hogy olyan természetes. Nincs benne semmi, ami emberekhez kapcsolódna. Egyszerűen úgy szép, ahogy van: nem kell, sőt nem is szabad hozzányúlni. Még sárosan is tisztább, mint egy város valaha is lehet. Nincs benne harag, gyűlölet, nem akar szándékosan bántani. Ezért szeretek erdőben lenni… a futás meg csak úgy jött, egyik napról a másikra. Teljesen átgondolatlanul vágtam bele, de már elsőre is, ha nem is terepen még, de föld úton futottam. Tény, hogy azóta többet futok aszfalton, de a terep kisebb-nagyobb mértékben mindig meg fog maradni. Egyszerűen azért mert sokkal természetesebb, más kihívások, más hatások vannak, amire egyszerűen szükségem van.
GT: Szoktál-e családdal túrázni / terepfutni? Hogy néz ki egy ilyen alkalom?
Orsi: Bátyámmal és a feleségével voltam már kisebb túrákon, ott általában ők tudták az útvonalat, én csak mentem utánuk és nézelődtem, meg fényképeztem. Emellett párom szokott még kerékpárral kísérni, de csak itthon, a földutas, fás Duna-parti és kisebb erdős részeken. Tulajdonképp biciklis kísérőként jön, figyel rám, hozza a plusz holmikat, rám szól, ha túl gyors akarok lenni, és tartja bennem a lelket.
GT: Van-e valamilyen mantrád, amit különösen megterhelő edzés vagy verseny alkalmával ismételgetsz magadban?
Orsi: De még mennyire! Sőt, tetoválásként is viselem, így még látom is, ha a karomra nézek. „Csak azért sem, csak azért is!” Csak azért sem adom fel, csak azért is megcsinálom. Nagyon jó ritmusban lehet mondogatni, segít a ritmus tartásban, és igazából fel tud annyira pörgetni hogy fájdalomcsillapítónak is simán elmegy.
GT: Mi a Groove Trails-hez kapcsolódó legjobb, legkedvesebb, legviccesebb emléked?
Orsi: Egyelőre csak egy volt, a korábban említett Nyakas kör. Több dolog is volt vicces útközben. Az egyik fán volt egy vicces tábla, jelezve, hogy ne szemeteljünk. Sosem láttam még ezt ilyen megfogalmazásban, de határozottan tetszett. A másik, hogy az egyik kereszteződésnél két idős néni kérdezte nevetve, hogy na merre, miután többször körbefordultam az órámat nézve, hogy kitaláljam az irányt. Jól szórakoztam rajtam, de nem bántam. Megtaláltam Frodo lakását is (gyanítom, régi pincék lehettek), illetve többször álltam meg egy-egy lejtő vagy emelkedő elején egy cifrát káromkodva, magamat szidva, hogy én ezt nem gondoltam át komolyan. A végén pedig a helyi kollégáméknál melegedtem kicsit, akik kérdezték, hogy itt-ott jártam-e, mert nagyon szép a kilátás… elég volt megmutatni a fotót és rájöttek, hogy csak szép fehérséget láttam. 🙂
