Barion Pixel

Veletek együtt a belize-i maja erdőfolyosóért

A Groove Trails a segítségetekkel 1295 négyzetméternyi felbecsülhetetlen értékű közép-amerikai esőerdő megmentéséhez járult hozzá. Köszönjük, ti vagytok a legjobbak!

Mindenben, amit és ahogy a Groove Trails-nél csinálunk, kiemelt szerepet kap a természetvédelem és fenntarthatóság. Ahogy ezt korábban is kommunikáltuk, az ezek jegyében tett vállalásaink egyike, hogy a nettó nevezési díjak 10%-át természetvédelmi célokat megvalósító közhasznú egyesületeknek ajánljuk.

Korábbi híradásainknak megfelelően az első körülbelül 50 darab nevezés nettó díjának 10%-át már előre eljuttattuk a Rainforest Trust-hoz, mely az USA-beli közhasznú alapitványokat osztályozó Charity Navigator szerint világszerte az egyik legkiemelkedőbb természetvédelemmel foglalkozó non-profit szervezet (a hazai Erdőmentők szervezetnek szánt támogatásunkról külön bejegyzésben adunk majd hírt). 

A szervezet meghirdetett programjai közül a belize-i maja erdőfolyosó megmentéséhez járultunk hozzá, melyen erdősáv  felbecsülhetetlen szerepét növeli, hogy két nagyobb közép-amerikai védett terület közt létesít esszenciális kapcsolatot. A Rainforest Trust 50 amerikai dollár felajánlásával alapesetben több mint 1000 négyzetméternyi erdőterületet tud itt felvásárlással megmenteni, de a szintén náluk futó „SAVES Challenge” értelmében partnerségeken keresztül minden donáció megduplázásra kerül. Összességében büszkén jelenthetjük, hogy a Groove Trails a segítségetekkel első körben 1295 négyzetméternyi esőerdő megmentéséhez járult hozzá. Hadd szemléltessük az alábbi videóval, mitől is olyan különleges és egyedülálló élőhely is ez:

Ezen támogatást a ti eddigi és jövőbeli nevezéseitek nélkül nem tudtunk volna felajánlani. Köszönjük a megtisztelő bizalmat és minden hozzájárulást!

(A videónak a belize-i élővilág felfedezésére buzdító részétől elhatárolódunk: jobb, ha a kevéske viszonylag érintetlenül maradt természetes élőhely minél háborítatlanabb, minél kevésbé turisták által járt terület marad. Azért választottuk mégis ezt felvételt, mert a minősége messze felülmúlja a belize-i élővilágot bemutató más anyagokat.)